Bioshock 2 előzetes
A nagy sikerű játék második részében visszatérünk az Art Deco városba, Rapture-be. Már 10 év telt el, mióta Jack nevű karakterünkkel megöltük Andrew Ryan-t, majd Fontaine-t, s a Little Sisterekkel együtt elhagytuk a víz alatti települést. A folytatásban nem Jack, hanem az első Big Daddy bőrébe bújhatunk bele. Az előző részben egy fél óra erejéig már felölthettük a páncélzatot, de akkor nem igazán tapasztalhattuk meg, hogy milyen erővel bírnak ezek a monstrumok. Ezúttal teljes hozzáférést kapunk az arzenálhoz, képességekhez és harcmodorhoz, melyek ilyen ikonikussá tették ezt a
figurát. Kapunk egy igen méretes motorizált fúrót, mely közelharci fegyverként fog funkcionálni. Sajnos viszonylag hamar túlmelegedhet és nem is lesz olyan hatalmas, mint amit az első rész oltalmazóinál láthattunk. Ez a prototípusság átka. Lesznek távolsági fegyvereink is, melyek közül a rivet gun-t (szegecselőt) emelném ki. Gondolom ezt az első rész ismerőinek nem kell bemutatnom. Mivel prototípusok vagyunk, így azzal az egyedülálló képességggel rendelkezünk, hogy lehetőségünk nyílik plazmidok használatára is. Felvetődik a kérdés: Az első rész Big Daddy-jei miért nem használtak plazmidokat? A készítők elmondása szerint a sorozatgyártás idejére ezt a képességet genetikusan letiltották a későbbi példányoknál. A plazmidokat (szintén prototípus létünkből kifolyólag) hatékonyabban használhatjuk, mint ahogy azt az első rész főhőse tette. Példának okáért, a klasszikus Incinerate (Hamvasztás) plazmiddal alapphelyzetben továbbra is lángba boríthatunk dolgokat, a következő szinten viszont a gomb nyomva tartásával feltölthetünk egy nagy tűzlabdát, ami komolyabb pusztításra képes. Ugyanez a képesség a legmagasabb szinten már egy a tenyerünkből előcsapó lángsugarat eredményez, amivel abszolút mindent felperzselhetünk. Lehetőségünk lesz az egyes plazmidok kombinálására is. Álljon itt is egy példa: a Cyclon Trap (Szél csapda) felturbózva a gyújtogatással lehetővé teszi, hogy a gyanútlan splicerekre valóságos tűzorkánokat szabadítsunk. Újdonságnak számít az is, hogy sokkal szabadabb kezet kapunk a plazmidok kezelésére, s a játék végére csak egy adott területre tudunk specializálódni. Minden fejlesztést jól meg kell gondolni tehát, hiszen csak nagyon korlátozott ADAM készletünk lesz.
Nincs Big Daddy Little Sister nélkül! - ezt megtudhattuk a BioShock első részéből. Vagy mégis? Sajnos prototípus lényünkből fakadóan, mi nem rendelkezünk Hugicával, ezért szereznünk kell majd egyet. Vagyis lopnunk kell egyet! Ehhez le kell gyűrnünk egy Big Daddy-t, majd előttünk a választás, mit szeretnénk tenni a kislánnyal. Attól nem kell tartanunk, hogy a Little Sisterek menekülni fognak előlünk, még akkor sem, ha épp végignézték, amint végeztünk védelmezőjükkel, mivel úgy programozták őket, hogy eleve megbízzanak a Big Daddy-kben. A választásnál továbbra is két opció áll előttünk. Elsőként adott a „harvest”, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint az első részben volt: feláldozzuk a kislányt, s így több Adamot kapunk – ugyanakkor ez most morális szempontból még kétségesebb húzás, hisz’ most ők megbíznak bennünk. A másik lehetőség az adoptálás. Ha így döntünk, akkor a vállunkon cipelve őket mehetünk vadászni. Miután találunk valamit, meg kell védenünk a kislányt, amíg végez a dolgával és kinyeri az Adam-et. Egy rakás splicer támad rá ilyenkor, hiszen mi sem csábítóbb egy ADAM-mal teli kislánynál. Ha sikeresen visszavertük a rohamokat, a Little Sister dolga végeztével visszamászik a hátunkra, illetve ad nekünk is a frissen szerzett Adamból.
A splicerek még csoportokban sem fognak ránk túl nagy veszélyt jelenteni, nem úgy a tízer oldalról megismert Big Sister. Egykoron Little Sister volt, és védelmezőjével járta a várost. Ebből kifolyólag úgy ismeri mint a tenyerét. Vajon miért tért vissza? Ezt még nem árulták el a készítők, de az biztos, hogy most ő a víz alatti város legfőbb védelmezője. Rapture most az övé. A Big Sister egy nagyon karcsú és hajlékony, nőre emlékeztető alak. Rendkívül gyors! Említettem, hogy a Hugicák elhagyták a várost az első rész végén, ezért a Big Sister egyik legelső dolga az volt, hogy pótolja őket. Az újságokban olvasható, Európa és Amerika partjainál elkövetett gyermekrablásokért ő a felelős. Arcát neki is sisak fedi és egyik karján bizarr begyűjtő tű van. A tűvel begyűjtött Adam egyenesen a vérébe jut, s tovább erősíti telekinetikus képességeit, melyek már most is minden korábbi elképzelést túlszárnyalnak. Minél több Big Daddyvel végzünk, minél több Adam-et gyűjtünk be, annál jobban felmérgesítjük a Big Sistert. Mikor ez megtörténik, a velünk lévő kisangyal elkezd énekelni egy szívszaggató dalt. Ebben elmondja mennyire nem szeretné a Big Sister, hogy velünk játsszon.
A grafika nem fog számottevő változáson átesni, inkább a tökéletesebb optimalizációra helyezik a hangsúlyt. Big Daddy-ként végre kiléphetünk a város épületeiből, s gyönyörködhetünk a panorámában. Szerencsére ilyenkor nem kell majd támadásoktól tartanunk. A készítők ezeket a részeket inkább pihentetőnek szánják. Sok új helyet kereshetünk fel, de lesznek ismerős részek is. Az első részben rengeget beszéltek a Fountain Futuristics-ről, ahol a Little Sisterekből történt az ADAM kinyerése. Vajon hogyan vitelezték ki ezt? A hanganyagokból annyit sejthetünk, hogy nem túl humánusan. Most fény derül erre? Ezt a helyet nem kereshettük fel - egészen idáig. Visszaköszönnek majd a Vita chamberek is, melyekben eredetileg csak Andrew Ryan génjeit hordozók éledhettek fel. Pótlásukra kidolgoztak valamit a készítők, de ezt még nem osztották meg az érdeklődőkkel.
A történet a Big Sister életét fogja elmesélni az első részben már bevállt hangüzenet hallgatós módon.
Az első részből sokan hiányolták a multiplayer módot, s emiatt nem vásárolták meg a játékot. Ezt a hibát nem követik el mégegyszer a készítők. Magas színvonalú multis mókát igérnek nekünk, de a kooperatív módot határozottan cáfolják.
A cikk végére még egy jó hír: a játék egyszerre fog megjelenni mindhárom platformra.
|